Kelebia-Vitéztelep életében az 1948/49. év gyökeres változást hozott.

Ekkor Kelebia községtől elcsatolták Vitéztelepet, ahol két évtizedig a település részeként vett részt e szép határmenti falu életében. Kelebia a két világháború között választott községi képviselőkkel, választott iskolaszékkel a kornak megfelelő törvényes önkormányzatisággal igazgatta Vitéztelepet.

Nehezen követhető történet Vitéztelep hivatalos kiszakítása Kelebia községből.

A kisszállási (ál)helytörténeti írások szerint a nép kérte a terület „visszacsatolását” Kisszálláshoz, méghozzá „két alapos” indokkal. Egyik: Kisszállás falu központja közelebb van Vitéztelephez, mint Kelebia, így a lakosság az ügyeit kényelmesebben intézheti. Másik: Vitéztelep földterületei valamikor a kisszállási magánuradalomhoz tartoztak.

Természetesen nem igaz, hogy a nép kérte a közigazgatási átcsatolást. Sőt nem is tudott róla a vitéztelepi lakosság, semmilyen referendum nem volt e tárgyban. A Kelebia-Vitéztelep területén élők egyik részének valóban rövidebb út volt eljutni a kisszállási Belmajorba, de nagyobb részének közelebb esett Tompa község vagy Kelebia község. A volt kisszállási magánuradalmi földek pedig eredendően Jánoshalmához tartoztak, majd 1870-es években a kisszállási puszták feudális, ún. „eszmei” községgé alakultak, Kisszállás néven.

Ez az uradalom gazdasági majorokból és azt vezető uradalmi tisztikarból, uradalmi felügyelőkből, továbbá kiszolgáló cselédségből állt 1945-ig. Semmilyen önkormányzatisággal nem rendelkezett ez az „eszmei község”. Minden lakó,- és gazdasági épület az uradalom tulajdona volt, sem választott, sem választható lakosa nem volt. A magánuradalom, amely csupán „eszmei-község” volt, az akkori községekről szóló törvény minden betűjével ellentétesen működött. A működése gazdasági szempontból egy modern kapitalista gazdálkodás volt, társadalmi-politikai szempontból egy feudális berendezkedés üszkös maradványa.

A magánuradalom tulajdonosa és annak bérlői a gazdasági érdekeik, az óriási profit elérése céljából működtek Kisszálláson, s aszerint is rendezték Kisszállás sorsát. Maga a kisszállási uradalom földterülete, így az „eszmei-község” határterülete sorozatosan csökkent 1945-ig. A kisszállási,- madai,- és ivánkai puszták területei 1945-ig különböző földosztási,- kisajátítási és eladási okok miatt 17.000 k.hold alá csökkentek. Így került Jánoshalmához Terézhalom, Hergevicza és Mélykúthoz Öregmajor, természetesen a vitézi földek és telkek Kelebiához, Kelebia-Vitéztelep új névvel.

Kelebia-Vitéztelep Kisszálláshoz csatolását és nevének törlését 1948-ban kezdeményezte a kisszállási kommunista faluvezetés, először Rajk László belügyminiszternél eszközölte ki (Négyesjárás néven), majd (Rajk L.) elvtársai által történő felakasztását követően Kádár Jánosnál, az ujjanon kinevezett kommunista belügyminiszternél (Négyestelep néven).

A vitéztelepi területet a kisszállási rákosista/sztálinista faluvezetés a vitézekkel történő leszámolás és bosszú reményével kérte Kisszálláshoz csatolni és a „ kulák”- vagyon begyűjtése, annak elrablásának gazdasági hozadéka is erősen motiválta. A vitéztelepi területen kívül a volt kisszállási uradalmi területekből (Jánoshalmától és Mélykúttól) 1945. év után a kisszállási vörösterrorista tanácselnök, tanácstitkár és párttitkároknak nem sikerült más területeket „visszaigényelni”, felgyújtani és elpusztítani az ott lakók némi szerencséjére.

1948. szeptemberben alakult meg az AVH. A jogelőd AVO-nál nagyobb hatáskörrel működő terrorszervezet „segítségével” megkezdődött egy véres és kínokkal teli időszak Vitéztelepen. Kisszállás ekkor a középkori feudalizmusból menetelt át a bolsevik típusú kommunista diktatúrába. Egy fehérrabszolgatartó magánuradalom szerte-széjjel rabolt romhalmazán, a cselédházak közös konyhájában kifőzött eszmékkel megerősített kommunista csőcselék terrorhálózata működésbe lépett.

A Nép válasza a politikai gyilkosságokra, a padlássöprésre, a kuláküldözésre, az önkényre: 1956. október 23-n érkezett meg Kisszállásra is.